Történetünk

Szarvas 1990-ben indult útjára. Szarvas immár kulcsszó, jelkép, félreérthetetlen fogalom a kelet-európai, és főleg a magyarországi zsidóság számára. Szülők, akik egykor táborozók vagy madrichok (csoportvezetők) voltak, ma gyermekeiket küldik hozzánk, és az ő történeteiken keresztül élik át újra egykori felejthetetlen élményeiket. A közösségi életben megannyi szervezet és kreatív kezdeményezés mondhat magáénak olyan vezetőket, akik a Szarvasi Táborban tanulták meg a zsidó közösség iránti elkötelezettséget és a zsidó hagyományok továbbadásának fontosságát.

1990 óta sok témánk és sok felejthetetlen programunk volt: éjszakai kivonulás Mózes vezetésével, a vándorló zsidó, dilemma kávéházak, századfordulós bál és persze a soha el nem maradó esti korcsoportprogramok, a tábortüzek, a Ki Mit Tudok.

Akik ma a tábor vezetői, valaha 7 éves kis „első táborozók” voltak, akik 18 éves korukig minden nyarat Szarvason töltöttek, újabb és újabb élményeket szerezve. Átélték, hogy milyen egy nyitott zsidó közösséghez tartozni, és az idő múlásával egyre aktívabb szerepet vállaltak a tábor életében. A közelmúlt táborozói közül mára sokan madrichok és korcsoportvezetők lettek. Ma már ők készítik elő, vezetik és formálják azt az élményt, amire ők maguk is annyi szeretettel és örömmel gondolnak vissza.

A Szarvasi Tábor egy olyan zsidó gyermek- és ifjúsági tábor, amely ötvözi a közösségépítést az egyéni fejlődéssel.

A táborozóink izgalmas és érdekes élményeken, kalandokon, programokon keresztül érezhetik át, milyen csoporthoz tartozni, miközben megismerik önmagukat, megnyílnak és megtanulják egymás kölcsönös tiszteletét. Programjaink a zsidó hagyományok és értékek iránti nyitottságon alapulnak, mindezt interaktívan, vitákkal, beszélgetésekkel, játékokkal és legfőképp a szabad választás elve alapján kínáljuk a fiataloknak.

Az életkori sajátosságokat is figyelembe vevő foglalkozásainkkal azt szeretnénk elérni, hogy a 12 napos turnusok alatt a gyerekek barátkozzanak, sportoljanak, kikapcsolódjanak és zsidó közösségi élményt éljenek át. A Szarvasi Táborban az állandó programokon túl a fiatalok érdeklődésüknek megfelelő szakkörökön is részt vehetnek. A foglalkozásokat képzett ifjúsági vezetők tartják, a szakköröket pedig hivatásos szakemberek vezetik.

Sok gyermek számára ez a kéthetes tábor az első igazi találkozás a zsidó hagyományokkal.

A TÁBOR MISSZIÓJA

A Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábor egy olyan közösséget hoz létre, amely táplálja és erősíti a szórakoztató oktatáson alapuló egyéni és közösségi fejlődést, mindezt biztonságos, támogató és változatos környezetben, képzett vezetőkkel és kiváló szakmai hozzáértéssel.

A TÁBOR VÍZIÓJA

A tábor arra törekszik, hogy az általa képviselt zsidóság befogadó és nyitott legyen mindenki számára.

Segítünk a táborozóknak a saját zsidó azonosságtudatuk megélésében, biztosítjuk számukra a közösség megtalálásának lehetőségét. Csoportos élményekkel, tanulással, a zsidó élmények átélésének lehetőségével teheti meg mindenki a következő lépést a zsidóságban tett utazásán.

Többféle lehetőséget biztosítunk az identitás megélésére, megmutatjuk a kulturális, vallási, népi és közösségi identitás lehetőségeit, de mindenkinek meghagyjuk a választás lehetőségét.

A TÁBOR CÉLJAI

Kiemelkedő céljaink között szerepel, hogy minden táborozónk és oktatási csapatunk tagjai

A TÁBOR SZERVEZŐJE ÉS FŐTÁMOGATÓJA: AMERICAN JEWISH JOINT DISTRIBUTION COMMITTEE (THE JOINT)

A JDC (Joint) Magyarország tevékenységéről itt olvashat bővebben.