Tábori programok


A tábor a zsidó informális oktatás módszereivel, interaktívan a 21. századi oktatás fontos szempontjait figyelembe véve tanít. A zsidóságot sokszínűen, választási lehetőségekkel mutatjuk be, és a csoport, valamint a személyes kapcsolatok építésével erősítjük meg a táborozókban a közösséghez tartozás érzését. Sokszínű, szórakoztató programjainkon a gyerekek és a fiatalok, játszva, nevetve és könnyedén tanulnak magukról, a közösségről és a zsidóságról.

A 12 napos turnusok alatt a táborozók sokszínű programokon vehetnek részt. 

Íme néhány közülük:

Peula: A Szarvasi táborban egy mindennapi foglalkozás, ami az informális oktatáson alapszik. A peulákat a madrichok (csoportvezetők) tartják a táborozók számára. A peulák célja, hogy edukatív, szórakoztató és közösségépítő élményeket nyújtsanak a táborozóknak. Minden peulán egy adott tábori napitémát dolgoznak fel a táborozók. 

Madrich time: Egy foglalkozás, amikor a táborozók a madrichjaikkal (csoportvezetőkkel) és csoportjaikkal töltenek időt. Ebben az időben a madrichok különböző tevékenységeket, beszélgetéseket és csoportfoglalkozásokat vezetnek, amelyek célja a csapatépítés, a személyes fejlődés, valamint a zsidó identitás és értékek mélyebb megismerése.

Hóra: Egy táncos foglalkozás, amely során a táborozók és a madrichok együtt tanulják és gyakorolják az izraeli tánclépéseket és koreográfiákat. A hóra különösen fontos része a tábor életének, mivel a tánc nemcsak szórakoztató, hanem erősíti a közösséget és a zsidó kultúrával való kapcsolódást is. A táncok közösségi élményt nyújtanak, és hozzájárulnak a tábor jó hangulatához.

Singing: A szarvasi táborban egy közös ének foglalkozás, amely során a táborozók együtt tanulnak és énekelnek különböző dalokat héber nyelven. Ez egy nagyon fontos és vidám program a tábor életében, mivel az éneklés erősíti a közösségi érzést, és lehetőséget ad a táborozóknak, hogy kapcsolódjanak a zsidó kultúrához és hagyományokhoz a zenén keresztül. 

Bibliodráma: Egy interaktív és élményszerű módszer a bibliai történetek és szövegek felfedezésére és értelmezésére. A táborozók, Biblia szereplőknek a szerepét öltik magukra, improvizációval és szerepjátékkal fedezik fel a szövegeket. Ez a megközelítés lehetővé teszi a táborozók számára, hogy mélyebb kapcsolatot alakítsanak ki a történetekkel, és betekintést nyerjenek a bibliai szövegekbe.

Art: A Szarvasi táborban egy kreatív foglalkozás a táborozók számára. Ezek a programok lehetőséget adnak a fiataloknak, hogy kifejezzék magukat művészi módon, miközben megismerik és felfedezik a zsidó kultúrát és hagyományokat is a művészetben. Az "art" program célja, hogy fejlessze a táborozók kreatív készségeit és ösztönözze őket a művészi önkifejezésre.

Sport: Ezek mellett a táborzóknak lehetőségük van úszni, különböző sport programokon részt venni, mint például tenisz, foci vagy röplabda.

Minden évben próbálunk újítani és friss, izgalmas programokat behozni a tábori mindennapokba.

Szarvas Tábor 2024 - Oktatási Téma

Az idei oktatási téma az „Adama: természet és környezet a judaizmusban.” Amikor az ádám és ádámá, vagyis az emberek és a Föld kapcsolatáról gondolkodunk, gyakran eszünkbe jut a természetvédelem és a klímaváltozás, de ritkán gondolunk arra, hogy zsidó szemléletmódban teszünk így. Az idei nyáron közösen tanulmányozzuk ezeket a témákat, az Édenkerttől az ideális jövőig, és megismerjük a zsidóság környezettel kapcsolatos megközelítését. Megvizsgáljuk, hogy a környezet mennyivel több a természetnél, és hogyan kapcsolódik a társadalmi és pszichológiai kérdésekhez. Tanulunk a fenntarthatóságról, az emberek és állatok gondozásáról, az építés és rombolás összetett koncepcióiról, valamint az emberi felelősségről. Reméljük, hogy a tábor után mindannyian mélyebb tudással és felelős emberi lényként legalább egy konkrét lépéssel gazdagodunk majd.